Csornahora-túra 2019

2019. július 6-9. között került sor a Magyar Földrajzi Társaság Kárpátaljai Területi Osztálya által szervezett idei első természetjáró túrára, melynek helyszíne a Csornahora hegyvonulat, azon belül is fő cél a 2000 métert meghaladó csúcsok megmászása volt. 
A túrára július 6-án, 9-en indultunk Beregszászból személygépkocsikkal, a hajnali órákban. 10 órára értünk Rahóra, ahonnan több mint 20 kilométeres út várt ránk Láposmezőig. Ezt az utat bő 40 perc alatt tettük meg transzfer segítéségével. Majd kezdetét vette a gyalogtúra.
A piros jelzésű túra útvonalon haladtunk fenyveserdőkön át, néhol jelentősebb meredek emelkedőkkel. Az erdőből kiérve, a hegyi esztenákkal szegélyezett úton, egyből szembe tűnik a csornahorai Pip Iván kiemelkedő csúcsa, tetején az obszervatórium épületével. 10 kilométer megtétele után, a kora esti órákra értük el a Vaszkult (1730 m), ám előtte a csúcs alatt sátort vertünk, és csak másnap reggel másztuk meg.
A második nap viharosan telt. Már a kora reggeli órákban heves záporeső kíséretében indultunk el a Vaszkul csúcsán át a Pip Iván felé. A fenyvesek törpefenyőkké módosultak, majd ezek is eltűntek, és csak a kőfolyások és sziklák maradtak. A csúcs előtti utolsó emelkedők igazi férfimunkát követeltek: az orkán erejű szél mellé társult az eső, néhol havas eső. A látási körülmények sem voltak túl bíztatóak, 3-4 méternél tovább nem lehetett ellátni. Végül délelőtt 11 óra körül elértük a 2026 méteres csúcsot. Az obszervatórium menedékház részlegében kipihentük a fáradalmakat, majd tovább folytattuk utunkat a gerincen észak-nyugat felé. 

Tovább

Megalakult a Magyar Földrajzi Társaság Kárpátaljai Területi Osztálya

A Magyar Földrajzi Társaság (MFT) Magyarország egyik legrégebbi tudományos társasága. 1872-es alapítása óta működésével az alapító atyák szándéka szerint, de az átalakuló világ tudományokat is érintő változó elvárásaihoz és kihívásaihoz is igazodva egyrészt a geográfia ősi tudományának ápolását és hazai fejlődését, fejlesztését, másrészt az elért eredmények közkinccsé tételét, a földrajz népszerűsítését szolgálta. Tagjai között ezért mindig ott voltak a magyar földrajztudomány legjelesebb tudósai, egyetemi professzorai, a felső- és közoktatásban működő tanárai, de rajtuk kívül sokan a rokon tudományok művelői és mellettük szép számmal a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből a geográfia iránt érdeklődők is.

A Társaság új területi osztályaként 2019. április 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék oktatóinak közreműködésével megalakult az MFT Kárpátaljai Területi Osztálya. Az alakuló ülést megtisztelte jelenlétével Dr. habil. Dávid Lóránt Dénes, egyetemi tanár, a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára, aki köszöntötte az egybegyűlteket, valamint örömét fejezte ki, hogy határon túli területi osztállyal bővül az MFT.

A jelenlévők az alakuló ülésen az MFT Kárpátaljai Osztályának elnökévé Dr. Gönczy Sándort, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének oktatóját választották.

Az új Osztály fő céljai között szerepel, hogy azon kárpátaljaiaknak, akik a földrajzzal foglalkoznak, vagy csak kedvtelésből érdeklődnek a geográfia iránt, legyen rendszeres lehetőségük találkozni, megismerkedni, részt venni az MFT programjain. További cél, hogy az elméleti ismereteket előadások, utazások keretében bővítsék, gyakorlati tapasztalatokkal kiegészítsék.

Tovább

Hírek

Asztali nézet